Hírek

Elérhetőségek

Helyi gazdaságfejlesztés Nagyszentjános községben

Projekt azonosító száma: TOP-1.1.3-15-GM1-2016-00001

Projekt címe: Helyi gazdaságfejlesztés Nagyszentjános községben

Kedvezményezett: Nagyszentjános Község Önkormányzata

Támogatás  összege: 250.680.120,- Ft

Támogatás mértéke: 100%

 

A „Helyi gazdaságfejlesztés Nagyszentjános községben” című projekt keretében egy vásárcsarnok kerül megvalósításra Nagyszentjánoson. Az épület fő funkciója, hogy helyet biztosítson a település közösségei számára a településen és környezetében lévő kistermelők áruinak árusítására, ezzel létrehozva egy piac és vásárépületet. Az épület megközelítése, bejárata a Templom köz felől kerül kialakításra. Az épület főbejáratához a telken belül - a piactér mellett - kialakításra kerülő passzázson keresztül jutunk. Az épülettől függetlenül a bejárat közelében kerül elhelyezésre a piachoz tartozó kukák, illetve kukamosó. A fogadó tér egyben összeköti a nagy árusító teret, illetve a raktárokat és vizes helyiségeket (kiszolgáló helyiségeket) magába foglaló épületet. A fő tömeg megközelíthető a piac tér felől, másrészt nyitást biztosít a belső közösségi udvar felé is.

A projekt alaptámogatási összege: 120.000.000,- Ft

A beruházás közbeszerzési eljárásai sikeresen befejeződtek, melyek eredményeképpen aláírásra kerültek a kivitelezési szerződések.

A nyertes vállalkozó: LOLAND Építő Szolgáltató Kft.

Az építőiparban bekövetkezett nagymértékű áremelkedés következtében az Önkormányzatnak  jelentős többletköltségei jelentkeznek, emiatt forrásráemelési kérelmet nyújtott be az Irányító Hatósághoz. A forrás rendelkezésre állításához kormánydöntés szükséges, az ezzel kapcsolatos eljárás lezárult. A Kormány 1856/2021. (XII. 1.) sz. határozata alapján a projekt 130.680.120,- Ft költségnövekmény-támogatásban részesült. Így a teljes támogatási összeg: 250.680.120,- Ft

A tervezett ütem szerint épül a vásárcsarnok, az alapozás már kész, állnak a falak. Az építkezés jelenlegi szakaszában már látszanak a helyiségek és a bejárat elhelyezkedése is. A beruházás 2022. május 30-án elérte a 25%-os készültségi szintet. A következő időszakban kialakul az épület végleges formája, és megkezdődhetnek a belső munkálatok is.

Az építkezés 2022. augusztus 30-án elérte az 50%-os készültséget. A főfalak és a belső területek kialakítása megtörtént, a tetőszerkezet pedig felkerült az egyik építményre. A jelenlegi szakaszban már látszik az épület formája és a vásártér is. A következő időszakban a belső munkálatok és a főépület tetőszerkezete következik, valamint a szigetelési munkák.

Az építkezés 2022. október 10-én elérte a 75%-os készültséget. Mindkét épületrész tetőszerkezetének ács munkái befejeződtek, a vásártér tetőszerkezete lakkozást kapott, továbbá megtörtént a zárt épület szigetelése is. Behelyezésre kerültek a külső nyílászárók, a belső munkálatok is jól haladnak. Az épületek mellett megkezdődött a tereprendezés is.

Az építkezés 2022. november 30-án elérte a 100%-os készültséget. A belső munkálatok befejeződtek, a tereprendezés is elkészült az épületrészek körül. Felkerült az épületekre a szigetelés, valamint a fűtési rendszer próbája is sikeresen lezajlott. A tetőszerkezetre felkerültek a napelemek, amelyekkel az épület környezetkímélőbb energiafelhasználása biztosított lesz.

A projekt zárásának dátuma: 2023. szeptember 30.

Videó az építkezésről: https://www.youtube.com/watch?v=sOBwQGmAFuE

Az építkezés 25%-os készültségéről készült fotók itt érhetők el: https://nagyszentjanos.asp.lgov.hu/vasarcsarnok-25-os-keszultsegi-fok

Az építkezés 50%-os készültségéről készült fotók itt érhetők el: https://nagyszentjanos.asp.lgov.hu/vasarcsarnok-50-os-keszultsegi-fok

Az építkezés 75%-os készültségéről készült fotók itt érhetők el: https://nagyszentjanos.asp.lgov.hu/vasarcsarnok-75-os-keszultsegi-fok

Az építkezés 100%-os készültségéről készült fotók itt érhetők el: https://nagyszentjanos.asp.lgov.hu/vasarcsarnok-100-os-keszultsegi-fok

 

Frissítés: 2023. szeptember 30.

Csatolmány(ok):